2013. december 1., vasárnap

TAG: 25 dal az életedből

Jóformán semmit nem tudok csinálni zene nélkül. Egy apokalipszissel egyenértékű, amikor a fülhallgatóm bemondja az unalmast. Ha elmegyek futni, ha buszozok, ha öt percnél tovább tart eljutni valahova, ha takarítok, ha tanulok, ha dolgozok, ha blogot írok, ha eszek, ha egyedül vagyok otthon, ha sminkelek, szóval mindig zenéz hallgatok. Nincsen kifejezett zenei ízlésem, azt hiszem szinte bármit meghallgatok, aminek a számomra van mondanivalója. Ezt a TAG-et Smink és a többi blogon láttam és bár annyira nem kapcsolódik a blog eddigi témáihoz, mégis annyira szeretem a zenét, hogy nagyon kiszerettem volna tölteni.

1. Melyik az a dal/zene, ami a gyerekkorodra emlékeztet?
Frank Sinatra- New York


A szüleim táncoltak és az egyik műsorukban én is szerepeltem. Az volt a koncepció, hogy a nagyobb országok táncait bemutatták. Apukámmal erre a számra táncoltunk és képviseltük Amerikát :)

2. Melyik az a dal/zene ami az exedre emlékezet?
Tkyd-Fehér királynő (levél2)


Azonkívül, hogy az egyik kedvenc zeném, abszolút nem tölt el rossz érzéssel, ha meghallgatom, és véleményem szerint a leggyönyörűbb szerelmes szám a világon. Tkyd inkább költő szememben, mintsem rapper.

3. Melyik az a dal/zene, amiről a szüleid jutnak eszedbe?
Vanessa Williams-Save the best for last


A történet szerint erre a számra táncoltak, mikor először csókolóztak <3 nbsp="">

4. Mutass egy dalt/zenét, ami megnyugtat!
Chillstep Selection #24


Költözés alatt voltunk és átmenetileg egy szobában aludtam az öcsémmel. Na róla tudni kell, hogy nagyon rossz alvó és nagyon szeret számítógépes játékokkal játszani. Mikor egyszer vasárnap hajnalban arra keltem fel, hogy üti a billentyűzetet, akkor kerestem valami olyan zenét, amire visszatudok aludni és valamiért ezt indítottam el YouTube-on. Azóta is ezt hallgatom, ha nem tudok aludni, vagy csak egyszerűen ki szeretném zárni a kűlvilágot.

5. Melyik az a dal, ami a fejedben ragad, ahányszor hallod?
Jolly & Kis Grofó-No roxa áj


Pedig esküszöm nektek, hogy nem is szeretem :D

6. Melyik az a dal/zene, ami egy jó barátodra emlékezet?
Dj Antoine feat The Beat Shakers-Ma Cherie


Tavaly, amikor az új iskolába kerültünk, akkor négyen nagyon szoros barátságot kötöttünk. Azt hiszem akkor játszották ezt a számot nagyon sokat a rádióban és Nelli akkor nagyon sokat énekelte. Ha ez a szám megszólal valahol, akkor egyszerre a PINKNATION jut eszembe (mert mi így hívjuk magunkat).





7. Mutass egy dalt, ami az előző nyárra emlékeztet?
Ha az előző nyár a 2013-mas nyarat jelenti, akkor semmi, mert ilyen rossz nyaram, mint az idei, azt hiszem még soha nem volt. Nem használtam ki a jó időt, most voltam először gyakorlaton egész nyáron, mellette itthon is dolgoztam, szabadidőmben pedig a meleg elől menekültem. Szóval erre a nyárra inkább nem szeretnék emlékezni :D

8. Egy zene, ami az első szerelmedre emlékezet!
Alvin és a mókusok-Lacika


Ötödik osztályos voltam általános iskolában, amikor először voltam szerelmes. Az unokabátyám akkori legjobb barátjába, akinek szép kék szemei voltak és Alvin és a mókusokat hallgatott. Amikor bevallottam az unokatestvéreimnek, hogy én totál belezúgtam a Lacikába, akkor mutatták ezt a számot. Azt hiszem akkor nagyon sokszor meghallgattam. Bár azóta egyszer sem szólalt meg csak úgy, amiért eszembe juthatott volna róla az én első szerelemem, de ahogy elolvastam a kérdést egyszerre ez a szám ugrott be és a kék szemű Laci :)

9. Egy dal ami reményt ad
Puff Daddy-I'll be missing you


A nagypapámra emlékeztet.

10. A kedvenc bandád egyik száma
Maroon 5-Payphone


Nincs olyan számuk, amit ne szerettem volna meg azonnal.

11. Egy dal a kedvenc filmedből
A kedvenc filmem A klastrom titka, ami Jane Austen első regénye alapján készült. Abból nem tudnék semmit sem mondani.

12. Melyik az a dal/zene, amit legutóbb hallgattál?
Acicii-Hey Brother



Öcskös hallgatja és áthallatszik a szobámba :)

13. Egy dal, ami olyan barátra emlékezet, akivel már nem vagytok jóban
Azt hiszem, hogy ilyen nincs. Ha valakivel annyira szoros barátságom volt, hogy 'még közös számunk' is lett, akkor nem távolodtunk el egymástól.

14. Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet
Peter Gabriel-Book of Love


Kicsit csaltam, mert nem vagyok szerelmes, így senkire nem emlékezet egy szám sem, cserébe megmutatom nektek a kedvenc szerelmes számomat.

15. Egy dal, amit szívesen énekelsz
Nagyon szeretek énekelni és a családom nagy bánatára másodszori hallgatásra szinte egy egész szám dalszövegét megjegyzem. Szóval nem tudok semmi konkrétat mondani.

16. Egy dal, ami megríkatott
Avril Lavigne-When You're gone


A videóklippet nézve mindig meghatódok.

17. Melyik az a dal, amitől táncolni támad kedved?
Hungária-Meghalok, hogyha rám nézel


Kell ehhez magyarázatot fűznöm? :)

18. Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallod
Ilyen nincsen, mert ha valami tetszik, akkor egyszerre letöltöm

19. Az első dal a zenelejátszód listájában
Blink-182-Always


ABC sorrendben vannak a számok a címük szerint, szóval ez.

20. És az utolsó?
Avicii-You make me


21. Melyik most a kedvenc dalod?
Jason Derulo-Trumpets


Az összes Jason Derulo számot nagyon szeretem, de ez szerintem most nagyon üt.

22. Egy dal, amit valaki énekelt neked
Nagymamán énekelte nekünk mindig, hogy: Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle... :)

23. Egy dal, amit ki nem állhatsz
Zséda-Motel


Szerintem ez egy borzaszó szám.

24. Egy dal, amire a barátaiddal együtt táncoltatok
Macklemore & Ryan Lewis-Can't hold us


Nagyon szeretem ezt a számot. Egyszer elmentünk bulizni és mikor ez a szám megszólalt, na olyan jót azt hiszem még életemben nem táncoltam.

25. Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni és nem unnád meg
Előbb utóbb mindent megunok, mert amikor végre rákerül a telefonomra valami, akkor rongyosra hallgatom.




Ha valaki kitölti, akkor linkelje be, vagy írja le hozzászólásban, mert kíváncsi lennék rá :)

Milla puszi: Fanetto

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése